
A március 7-én Hajdúhadházon megjelent hepatitis A-járvány kapcsán sajnos már több megbetegedést is regisztráltak.
A járvány további terjedésének megelőzése érdekében augusztus 8-án, szombaton Hajdúhadház kijelölt részein önkéntesen igénybe vehető kampányoltást szervezett a Debreceni Egyetem Különleges Orvos- és Mentőcsoport (DEKOM) csapata a Hajdú-Bihar Vármegyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztálya, valamint a Balmazújvárosi Járási Hivatal Népegészségügyi Osztályával karöltve az első életévüket betöltött, de a 16. életévüket még be nem töltött gyermekek számára.
A védekezésben és a megelőzés támogatásában a CIVIS Szociális Étkezési Központ is igyekszik aktívan közreműködni, hiszen számunkra is kiemelten fontos a helyi közösség egészségének védelme. A #hellodoki programunk mellett a hétvégi kampányban a bázist biztosítottuk az oltást végző kollégáknak. ![]()
Vigyázzunk egymásra, figyeljünk a megfelelő higiénére, és éljünk a megelőzés lehetőségeivel!


